Hozzon ki a legtöbbet az orvosi konzultációkból!
A krónikus vesebetegségről
A krónikus vesebetegség eleinte tünetmentes, a legtöbb esetben a tünetek megjelenésekor a betegség gyakran már előrehaladott stádiumban lehet.19 Ezért fontos, hogy többet tudjunk meg a krónikus vesebetegségről, a krónikus vesebetegség és más tényezők közötti összefüggésekről, valamint a betegség progressziójáról.
Krónikus vesebetegségről akkor beszélünk, ha idővel vesekárosodás lép fel, ami megakadályozza a vesék normális működését. Ez azt jelenti, hogy a vesék nem tudnak elég hatékonyan szűrni, ami problémákhoz vezehet a vér megfelelő tisztitásában, ami további egészségügyi problémákat okoz.19
A jó hír az, hogy Ön lépéseket tehet a vesebetegség kialakulásának vagy előrehaladásának megelőzésére és a veseműködés védelmére.
Tünetek
A tünetek megjelenéséig a vese nem megfelelő szűrési funkciója akár évekig is fennállhat.20 Ezért olyan fontos a krónikus vesebetegség korai felismerése és kezelése, amellyel gyakran megakadályozható annak progressziója.20
A tünetek közé tartozik a fáradtság, a lábduzzanat, a görcsök vagy a légszomj és előfordulhat, hogy gyakrabban kell vizelnie.20 Fontos azonban tudni, hogy mindenki más, és ezért különböző tüneteket tapasztalhat. Valójában néhány betegnek egyáltalán nincsenek tünetei.19,20
Hogyan kötődnek a vesék a 2-es típusú cukorbetegséghez és a szívhez
A szív, a vesék és a metabolikus rendszerek összekapcsolódnak, ami azt jelenti, hogy amikor az egyik szerv nem úgy működik, ahogy kellene, az megterhelést okozhat a többi szerv számára, ami miatt azok nem fognak megfelelően működni.21,22
Ezért, ha olyan betegsége van, amely érinti ezen szervek egyikét, például 2-es típusú cukorbetegség, krónikus vesebetegség, szív- és érrendszeri betegség (cardiovascular disease, CVD) vagy szívelégtelenség, rendkívül fontos, hogy figyelemmel kísérje a többi szervet is, és gondoskodjon róluk.
Fedezze fel az említett szervek egymással összefüggő hatásait.
Melyek a krónikus vesebetegség kockázati tényezői?
A szívet, a vesét érintő állapotok és a 2-es típusú cukorbetegség sok azonos kockázati tényezővel rendelkeznek.23 Ezek közé tartoznak az általános életmódbeli tényezők, valamint az olyan betegségek, amelyek növelhetik a krónikus vesebetegség kialakulásának kockázatát, és amelyek gyakran összefüggnek a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával is.
A fő életmódbeli tényezők a következők:24,25
Elhízás
Testmozgás hiánya
Dohányzás
Vesebetegség a családi kórtörténetben
Idősebb életkor
A krónikus vesebetegség kialakulásának fő kockázati tényezői a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegség vagy a szívelégtelenség. Valójában a diabéteszben szenvedő felnőttek közül körülbelül 3-ból 1-nél krónikus vesebetegség, míg a szívelégtelenségben szenvedő emberek közül akár 50%-ánál krónikus vesebetegség áll fenn.19,26
Emlékeztetőül tekintse meg azokat a kockázati tényezőket, amelyek hozzájárulhatnak a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a krónikus vesebetegség kialakulásához.
A jó hír az, hogy a megfelelő betegségkezeléssel és életmódbeli változásokkal javíthatja általános egészségi állapotát, csökkentheti a további szövődmények kockázatát, és csökkentheti a krónikus vesebetegség kialakulásának kockázatát.
További tájékoztató a krónikus vesebetegségről
Mivel a krónikus vesebetegség eleinte tünetmentes lehet, beszéljen az orvosával arról, hogy milyen vizsgálatokra és milyen gyakran kerüljön sor, segíthet idejében felismerni a betegséget és megelőzni a súlyos szövődményeket. Kezelőorvosa különböző vizsgálatokat javasolhat annak meghatározásához, hogy Ön krónikus vesebetegségben szenved-e, és ha igen, az milyen stádiumban van. Minél hamarabb diagnosztizálják, annál hamarabb kaphatja meg a megfelelő kezelést veséi védelme érdekében.
A krónikus vesebetegség stádiumai
A krónikus vesebetegségnek öt különböző stádiuma van, amelyek arra vonatkoznak, hogy mennyire jól működnek a vesék, és ezek a veseműködés nagyon enyhe fokú elvesztésétől a veseelégtelenségig terjedhetnek.20 Annak megértése, hogy Ön milyen stádiumban van, segíthet megtenni a szükséges lépéseket a betegség romlásának lelassításához.
Mit tehetek a krónikus vesebetegség kockázatának csökkentése érdekében?
A krónikus vesebetegség kockázatának kezelése során vannak olyan tényezők, amelyeket nem lehet kontrollálni, például családi kórtörténetben előforduló vesebetegség vagy az életkor, szemben azon kockázati tényezőkkel melyek kontrol alatt tarthatóak, például a vércukorszint és a vérnyomás kezelése, az egészséges étrend és az aktív életmód.20,24
A CKD kezelésére vonatkozó tájékoztató letöltése
Fontos, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy veséi a lehető leghosszabb ideig egészségesek maradjanak. A legtöbb betegnél, aki kezelésben részesül és kezeli a betegséget, soha nem alakul ki veseelégtelenség.20 A vesék védelme érdekében tett lépések az orvossal való beszélgetéssel kezdődnek.
Az orvossal folytatott megbeszéléseket bemutató tájékoztató letöltése
Hogyan támogassa krónikus vesebetegségben szenvedő szeretteit?
Ha krónikus vesebetegséggel diagnosztizált szerette van, az alábbi tájékoztató néhány ötletet nyújt arra vonatkozóan, hogy miként tudja támogatni.
Történetek másoktól
Tekintse meg az alábbi videókat Judit, Max és Rajmund krónikus vesebetegséggel kapcsolatos történetéről.
Judit
Rajmund
Ne feledje, nincs egyedül! Kérjen segítséget
Ha krónikus vesebetegséggel diagnosztizálták, akkor is élhet teljes életet. Kérjen segítséget szeretteitől, csatlakozzon online betegközösséghez vagy keressen fel egy helyi betegszervezetet, hogy kapcsolatba lépjen más krónikus vesebetegségben szenvedőkkel.
Rövidítések:
- T2D: 2-es típusú diabétesz, CVD: kardiovaszkuláris megbetegedés, CKD: krónikus vesebetegség
Hivatkozások:
- World Health Organisation. Diabetes [Internet]. 2011. Available at: https://www.who.int/europe/news-room/fact-sheets/item/diabetes (Accessed May 2024)
- International Diabetes Federation IDF Diabetes Atlas, Brussels, Belgium: International Diabetes Federation; 2021, 10th edition. Pages 7,12,19
- Classification and Diagnosis of Diabetes: Standards of Medical Care in Diabetes—2022, American Diabetes Association, Diabetes Care 2022 Jan; Diabetes Care 2022;45(Supplement_1):S17–S38
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases, Type 2 Diabetes, Last Reviewed May 2017, page 2 https://www.niddk.nih.gov/health-information/diabetes/overview/what-is-diabetes/type-2-diabetes
- National Kidney Foundation. The Heart and Kidney Connection. (Accessed August 2021). 1 p. https://www.kidney.org/atoz/content/heart-and-kidney-connection
- Giugliano, D et al. Cardiovasc Diabetol (2021) 20:36. The residual cardiorenal risk in type 2 diabetes. 2 p. https://doi.org/10.1186/s12933-021-01229-2
- Giugliano G, et al. Glycemic control, preexisting cardiovascular disease, and risk of major cardiovascular events in patients with type 2 diabetes mellitus: systematic review with meta-analysis of Cardiovascular Outcome Trials and Intensive Glucose Control Trials. J Am Heart Assoc. 2019;8:e012356.
- John Hopkins Medicine. Diabetes and Heart Disease. What causes cardiovascular disease?. 2 p.
https://www.hopkinsmedicine.org/health/conditions-and-diseases/diabetes/diabetes-and-heart-disease - National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases. Diabetic Kidney Disease. What is diabetic kidney disease?. 1 p. https://www.niddk.nih.gov/health-information/diabetes/overview/preventing-problems/diabetic-kidney-disease
- Liu M et al. Eur Rev Med Pharmacol Sci. 2014 Oct;18(19):2918-26. Cardiovascular disease and its relationship with chronic kidney disease. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25339487/
- Einarson et al. Cardiovasc Diabetol (2018) Jun 8;17 Prevalence of cardiovascular disease in type 2 diabetes: a systematic literature review of scientific evidence from across the world in 2007-2017
- Centers for Disease and Prevention. Diabetes and Your Heart. What is heart disease? https://www.cdc.gov/diabetes/diabetes-complications/diabetes-and-your-heart.html
- Kenny H et al. Heart Failure in Type 2 diabetes mellitus (2019). Circulation Research Available at: https://www.ahajournals.org/doi/10.1161/CIRCRESAHA.118.311371
- Familydoctor.org. Symptoms of diabetes. (Accessed December 2021). https://familydoctor.org/condition/diabetes/
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases. Your Kidneys & How They Work. June 2018. https://www.niddk.nih.gov/health-information/kidney-disease/kidneys-how-they-work
- American Kidney Fund. Heart Disease & chronic kidney disease (CKD). (Accessed December 2021). https://www.kidneyfund.org/kidney-disease/chronic-kidney-disease-ckd/complications/heart-disease/
- Medical News Today. Chronic kidney disease: Symptoms, causes, and treatment [Internet]. 2017. Available from: https://www.medicalnewstoday.com/articles/172179#treatment (Accessed May 2024)
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases. High Blood Pressure & Kidney Disease. (Accessed December 2021). https://www.niddk.nih.gov/health-information/kidney-disease/high-blood-pressure
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases. What is Chronic Kidney Disease. Available at: https://www.niddk.nih.gov/health-information/kidney-disease/chronic-kidney-disease-ckd/what-is-chronic-kidney-disease (Accessed August 2023)
- Cleveland Clinic. Chronic Kidney Disease. Available at: https://my.clevelandclinic.org/health/diseases/15096-chronic-kidney-disease#symptoms-and-causes (Accessed August 2023)
- Kadowaki T, Maegawa H, Watada H, Yabe D, Node K, Murohara T, Wada J. Interconnection between cardiovascular, renal and metabolic disorders: A narrative review with a focus on Japan. Diabetes Obes Metab. 2022 Dec;24(12):2283-2296. doi: 10.1111/dom.14829
- American Heart Association. Diabetes, Your Heart and Kidneys: A triangle of risk. Available at: https://www.knowdiabetesbyheart.org/articles/diabetes-your-heart-and-kidneys-triangle-of-risk/ (Accessed August 2023)
- Study Identifies Prevalence of Cardio-Renal-Metabolic Conditions in US Adults. AJMC; 05 Nov 2022 Available from: https://www.ajmc.com/view/study-identifies-prevalence-of-cardio-renal-metabolic-conditions-in-us-adults (Accessed August 2023)
- Mayo Clinic. Chronic Kidney Disease. Available from: https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/chronic-kidney-disease/symptoms-causes/syc-20354521 (Accessed August 2023)
- Stump CS. Physical Activity in the Prevention of Chronic Kidney Disease. Cardiorenal Med. 2011;1(3):164-173. doi: 10.1159/000329929
- Tedeschi A, Agostoni P, Pezzuto B, et al. Role of comorbidities in heart failure prognosis Part 2: Chronic kidney disease, elevated serum uric acid. Eur J Prev Cardiol. 2020 Dec;27(2_suppl):35-45. doi: 10.1177/2047487320957793
- American Heart Association. Prevention and Treatment of High Cholesterol (Hyperlipidemia). (Accessed September 2021). https://www.heart.org/en/health-topics/cholesterol/prevention-and-treatment-of-high-cholesterol-hyperlipidemia
- National Kidney Foundation. Smoking and your health. December 2021. https://www.kidney.org/atoz/content/smoking
- National Kidney Foundation. How Does My Weight Affect My Risk for Kidney Disease? January 2017. https://www.kidney.org/content/how-does-my-weight-affect-my-risk-kidney-disease
- American Kidney Fund. Kidney diet and foods for chronic kidney disease (CKD). (Accessed September 2021) https://www.kidneyfund.org/kidney-disease/chronic-kidney-disease-ckd/kidney-friendly-diet-for-ckd.html
- National Kidney Federation. Let’s get active. Available at: https://www.kidney.org.uk/lets-get-active-exercise-for-kidney-patients
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Disease. Heart Disease & Kidney Disease (Accessed December 2021) https://www.niddk.nih.gov/health-information/kidney-disease/heart-disease
- Ducat L et al. “The mental health comorbidities of diabetes.” JAMA vol. 312,7 (2014): 691-2. doi:10.1001/jama.2014.8040
- Mental Health America. Diabetes and Mental Health. https://mhanational.org/diabetes-and-mental-health
- Kidney Health Australia. How to check your kidneys. 2020. https://kidney.org.au/your-kidneys/know-your-kidneys/know-the-risk-factors/kidney-health-check